Aktualitások

2021. október. 24.

„ÁLLATI HÉT” A SULIBAN

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük minden évben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én.

A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Ez alkalomból az iskola alsó tagozata „Állati hetet” tartott. Hogyan is kell ezt érteni?

A hét fényképek begyűjtésével kezdődött. Minden kisdiák hozott olyan képet magáról, ami kedvenc házi állatával készült, ez aztán kikerült az alsó aula tablójára. Öröm volt nézni, ahogy a gyerekek, köztük a felső tagozatosok is nézegették a fotókat.

Mivel ez a nap egyben Szent Ferenc emléknapja is, minden osztály életkorának megfelelően kapott egy képet a Szentről, amit ki kellett színezni. A legszebben sikerült munkák is a tablóra kerültek fel.

A kis elsősök kedvenc állatos plüssükkel tanulhattak 1 napig.

Az órákon is több feladat szólt az állatokról. A kicsik állatneveket másoltak, érdekes állatos szöveges feladatokat oldottak meg, a nagyobbak pedig rejtvényeket fejtettek.

Persze a mesék sem maradhattak ki. Ezekhez készültek szép meseillusztrációk is, amit oklevéllel jutalmazott az Igazgatónő.

Testnevelés órán rókavadászaton vehettek részt a diákok. Élvezettel keresték az iskola udvarán a felsősök által elrejtett kis rókákat, vagy éppen azon versenyeztek, hogy melyik csapat talál meg több rókát a bóják alatt.

Amit talán legjobban vártak, az az álarc készítése volt. Mindenki elkészítette kedvenc állatának álarcát, pénteken pedig ebben a tanulhattak.

Az érdekes feladatok mellet sok új ismeretet szereztek az állatokról, a gondozásukról, és arról, hogyha valaki állatot szeretne tartani, az felelőséggel is tartozik a kis kedvence iránt.

A program zárásaként a lelkes részvételért minden kisdiák kapott egy kis állatos ABC csokit.

Alsó tagozatos osztályfőnökök

 

 

 

2021. szeptember. 06.

TERVEZZÜNK LOGÓT AZ ISKOLÁNKNAK!

Az Apponyi Albert Általános Iskola vezetője

logó tervezési pályázatot hirdet a kreatív, ötletekben gazdag

szülők és tanulók részére az 1981-ben átadott intézmény

40 éves évfordulója alkalmából.

A logó készülhet bármilyen technikával, bármilyen méretben!

Értékelési szempontok:

  • kifejezi, közvetíti az iskola arculatát, oktatási-nevelési feladatát, értékvilágát
  • gyermekközpontú
  • könnyen megjegyezhető
  • időtálló
  • egyedi
  • könnyen kezelhető: nyomtatásban fejléces papíron, névjegykártyán stb. megjeleníthető
  • jól mutat ruhadarabokon is (póló, kendő, sapka…)
  • kis és nagy méretben egyaránt használható

Beadás módja: az iskola vezetőjének a gyerekeken keresztül történő eljuttatással, vagy digitális technikával készített logó esetén a gencsiskola@gmail.com e-mail címre történő beküldéssel.

Beadási határidő: 2021. szeptember 25.

Zsűri: az iskola tantestülete és a DÖK tagjai.

Díjazás: a nyertes logó benyújtója 10.000 Ft értékű pizza vásárlási utalványt nyer a Tolnay Vendéglőben. Felajánló: Tolnay Ákos, az iskola egykori diákja.

A második és harmadik helyezett logó benyújtói könyvvásárlási utalványban részesülnek 7.000 Ft, illetve 5.000 Ft értékben.

Eredményhirdetés: 2021. szeptember 30.

 

 

2021. szeptember. 04.

Tisztelt Szülők!

Több tanuló szülője fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy gyermekét a mindennapos testnevelés heti 2 órája alól versenyszerű vagy egyesületben folytatott sporttevékenység miatt mentsem fel.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27. § (11) bekezdése alapján a fenti esetekben a gyerekeknek a mindennapos testnevelés heti 2 órája alól felmentés akkor adható, ha

  • versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel,
  • sportszervezetben legalább heti két óra sporttevékenységet folytató tanuló kérelme alapján - amennyiben délután szervezett testnevelés órával ütközik - a félévre érvényes, a sportszervezet által kiállított igazolással váltható ki.

A felmentési kérelem a csatolmányból letölthető (vagy a honlapunkon az Aktualitásokban elérhető), mellékletét képezi a sportszervezet/egyesület által a törvényben meghatározott időtartamokra érvényesen kiállított igazolás.

A szülő által aláírt kérelmek sportszervezeti igazolással együtt történő leadási határideje:

2021. szeptember 15.

Tisztelettel: Bejczi Mónika intézményvezető

Az igazolás testnevelés felmentéshez, ide kattintva tölthető le!

A kérelem testnevelés felmentéshez, ide kattintva tölthető le!

 

 

Oldalak